Járművédelem GPS segítségével
A műholdas gépjárművédelem nem a legmodernebb találmányok egyike, hosszú évek óta elérhető már, ráadásul évről évre olcsóbb, így napjainkban már a megfizethető kategóriába tartozik. Természetesen nem filléres találmányról van szó, azonban ha belegondolunk abba is, hogy milyen értékű maga a jármű, amit meg kívánunk óvni általa, ez az ár máris elenyészőnek tűnik.
Hiszen számoljunk csak utána: egy új gépkocsi ára hatnullás összegeknél kezdődik, ráadásul a hitelre vásárolt jármű esetén, ha el is lopják az autót, a hitel törlesztő részleteit tovább kell fizetnünk, ami valódi pazarlás.
Sokan úgy vélik, beruházni egy GPS gépjárművédelmi rendszerbe felesleges pénzkidobás, hiszen a baj mindig másokkal történik. Ha pedig a véletlen úgy hozza, hogy a tolvaj a mi autónkra vet szemet, akkor minden védelem hasztalan, hiszen aki el akarja lopni, úgyis ellopja végül.
Láthatatlan őrszem
Igaz, ami igaz, a GPS nem közvetlenül a lopást akadályozza meg. Nem akadályozza meg a kocsi ajtajának feltörését, nem riaszt, amikor illetéktelen ül a volán mögé, nem teszi lehetetlenné az elindítást – viszont garantálja, hogy a járművet megtaláljuk, jó esetben a tolvajjal együtt.
Erre a garancia pedig nem más, mint az a tény, hogy egy ilyen rendszert nem lehet egyszerűen kiszerelni a kocsiból, mint egy rádiót. Egyrészt nehéz rábukkanni, másrészt a legtöbb típus a felnyitás pillanatában küldd egy riasztást az illetékeseknek, így a tolvajnak sem ideje, sem lehetősége nem lesz kiszerelni a készüléket a rendőrök kiérkezése előtt.
Természetesen a biztonságtechnikával párhuzamosan fejlődik, igyekszik lépést tartani a trendekkel az ellenkező technológia is, éppen ezért nem elképzelhetetlen, hogy a kocsitolvaj egy GSM blokkoló segítségével próbál kereket oldani. Ennek köszönhetően a modernebb GPS járművédelmi rendszerek rendelkeznek úgynevezett GSM blokkolás elleni védelemmel, például GSM ABS-szel vagy GPRS Watch-csal, aminek köszönhetően abban a pillanatban, ahogy megszakad a GSM kapcsolat, a rendszer riasztást küld a központnak.
24 órás védelem és nyomkövetés
Amennyiben egy GPS járművédelmi rendszer megvásárlása mellett döntünk, nagyon fontos, hogy figyelembe vegyünk néhány kiemelkedő tényezőt. Ezek közül az első, hogy a rendszer diszpécserszolgálata 0-24 órában működjön. Ennek az oka kifejezetten egyszerű: bizonyos helyzetekben saját életünk védelmében jobban járunk, ha futni hagyjuk a tolvajt, a kocsival együtt. Egy ilyen háttértámogatással biztosak lehetünk benne, hogy a négykerekűnket hamarabb viszont látjuk, mint gondolnánk. A diszpécserszolgálatok egy szakmai protokoll szerint járnak el, közvetlenül az illetékest keresik és azonnali segítséget nyújtanak minden helyzetben.
A nyomkövetés nyújtotta védelem
A flottakövetés mint szolgáltatás önmagában nem védelmi rendszer, de elláthat védelmi célokat is, ráadásul nagyon könnyen és gyorsan összekapcsolható a gépjárművédelmi rendszerekkel. Egyes szolgáltatóknál elérhetőek kombinált rendszerek, melyek követési és védelmi célokat egyaránt képesek ellátni, azonban gondoljunk csak bele: önmagában a követő szolgáltatás is képes lehet arra, hogy védje járműflottánkat, hiszen segítségével bárhol, bármikor rábukkanhatunk az ellopott járműre.
Comments are closed